Érzelmek,tapasztalatok,gondolatok

Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, és az igaz szavak nem mindig szépek...

Halál

Az embert egész életében a remény kíséri és tartja életben. Mindig van valami, amiben lehet reménykedni. A remény lángja egy esetben tud kialudni egy kis időre...mégpedig amikor az életedbe beavatkozik a halál. Sötétség, üresség, szomorúság és csend uralkodik a lelkedben. Meredsz magad elé és hiába küzdessz, kövér könnycseppek gördülnek le az arcodon és ebben a pillanatban megadod magad a marcangoló fájdalomnak.

Hogy lehet továbblépni, ha egy számodra fontos ember nincs többé? Nem hallod már soha többé a hangját, nem érzed az ölelésének melegét...Miért kell megvárni a halált ahhoz, hogy rádöbbenjünk, hogy a másik nagyon is fontos volt számunkra? Annyira elmélyedtünk a saját problémáinkban és életünkben, hogy elfelejtettük felhívni, meglátogatni a másikat. Miért kell megtörténnie ennek, ahhoz hogy az ember rájöjjön, hogy bitang módon viselkedett? Addig képtelen vagyunk felfogni, amíg el nem veszítjük az élők soraiból.

A sajgó fájdalom mellett megszólal benned egy hang...Mi mindent nem tudok már neki elmondani? Nem tudsz már odaszaladni és elújságolni neki valamit.

Megáll az élet? Van idő hetekig, évekig búsulni? Nincs. Könyörtelenül folytatódik az élet és telik az idő...lassan feledésbe merül a kezdeti összeomlás. A fájdalom tiszteletté és gyönyörű emlékké nemesül. Az életünkbe fektetett remény visszatér és újra elmerülünk életünk apró cseprő gondjaiban.

VISSZATÉREK!!

HAMAROSAN! Várjátok már?;)

Elvonási tünetek

Elmegy…Egy teljes hétre elmegy, egy olyan helyre, ahol  neked nincs lehetőséged ott lenni vele. Elmegy egy olyan helyre, ahol nincs lehetőséged a karjaidba zárni és a fülébe huncutságokat súgni.

Az érzés, amikor a friss és hihetetlenül törékeny kapcsolatotokba  úgy hozza a sors, hogy egy kis időre el kell válnotok egymástól , komoly elvonási tünetekkel jár. Egy  bimbózó párkapcsolatban sülve-főve együtt vagytok. A szerelem hevében csak egymásnak éltek és minden az  élmények  közös átéléséről szól. Kitöltitekk egymás napjainak minden percét és alig tudtok egymás társaságával betelni.

Eljön a búcsú ideje és mihelyt látótávolságon kívülre kerül, rettenetes hiányérzet és üresség mar bele a szívedbe. Elment és magával vitte a kis viráglepte kertecskét, amit a szívedben működtetett. „Mikor jössz már vissza?”- teszed fel magadban a kérdést és karórádra pillantva látod, hogy távozása óta, nem több, mint  öt perc telt el. Ilyenkor tudatosul igazán benned, hogy mennyire fontos Ő, az életedben. Hogy boldogságot, fényt, örömöt és szívből jövő nevetést ajándékoz a lelkednek.

Amikor elmegy,  érzed a mérhetetlen hiányt és talán kilószámra eszed a csokit vagy telesírod aznap este a zsebkendőd egy romantikus film fölött, de visszatér…És ha visszatér, akkor dobogó szívvel ugrassz a nyakába és  minden egyes percért hálát adsz, amit együtt tölthettek. Lélegzetvétele vagy testének bármely apró rezdülése felnyithatja  a szemed  és, arra bátoríthat, hogy újra és újra kimond: ,,Boldoggá teszel és olyan csodálatos, hogy vagy nekem!”

 



Mesés pár-kapcsolat

Legutóbbi bejegyzésemben egy elromlott kapcsolatot ecseteltem, pedig hiszek a boldog párkapcsolatban, ezért egy pozitívabb írással szeretnék kedveskedni.

Szerelmet sokszor tapasztalunk életünk során, a plátói szerelemtől kezdve a beteljesült szerelemig, amikoris reménnyel és kiváncsisággal telt szívvel, fejest ugrunk az első kapcsolatba. Ám hamar fény derül a dolgok árnyoldalára is, és az első csalódás után, sikoltva záródik be a szív és zárkózik el a lélek. Kinek kell társ, gondoljuk magunkban és inkább az önérvényesülésre koncentrálunk. Tanulás, sportolás, olvasás, gondolkodás, kirándulás, sétálás, karrier építés jellemzi a mindennapjainkat. És ez így is van rendjén, ugyanis amíg görcsösen keressük a szerelmet, addig el fog rejtőzni előlünk. Amikor már megbékélünk a tudattal, hogy úgysem sodor felénk senkit a sors, akkor botlunk bele, abba a bizonyos emberbe, aki majd megtanít minket a minőségi és közösen gyakorolt szerelemre. Az évek alatt kialakult megfelelési vágytól és bizalmatlanságtól keletkezett csomó a gyomrunkban szépen, lassan feloldódik és egy teljesen más dimenzió tárul elénk.

Egy jól működő párkapcsolatot onnan lehet felismerni, hogy mindkét félnek van igénye a kommunikációra és beismeri, hogy arra igenis szükség van. Az a normális, ha a partnerünk figyelmes és tapintatos. Nagy tévedés, hogy a bunkóságot el kell viselni.

A párkapcsolat legfőbb összetartó ereje a közös célban a bizalomban és az őszinteségben rejlik. Lehet, hogy kicsit másfelé kanyarognak az útjaink, de a cél közös. Fontos összetartó kapocs a bizalom, ha ez nincs meg, akkor az egésznek nincs értelme. Ha partnerünket ismerjük és még soha nem adott okot a bizalmatlanságra, akkor nincs késztetésünk arra, hogy nyomozzunk utána, ha véletlenül lemond egy közös találkát, mert megbeszéli velünk és tudjuk, hogy valami nagyon fontos jöhetett közbe.

Őszinteség: Akkor tudjuk egymást igazán megérteni és megismerni, ha fokozatosan felfedjük mélyen elrejtett gyengeségeinket, sebeinket. Adunk egymásnak egy esélyt arra, hogy megismerjük viselkedési sémáink és esetleges rossz tulajdonságaink kialakulásának okait. (Ezt persze nem úgy értem, hogy minden jöttmentnek el kell panaszolnunk boldogtalan gyermekkorunkat és az első szakításunkat. Természetesen meg kell válogatni, kit engedünk be belső világunkba.)

Azt az ember érzi, amikor valaki különlegessel van dolga, csak ezzel az a gond, hogy amíg nem találkoztunk ezzel az érzéssel, akkor bemesélhetjük magunknak, hogy a jelenlegi párkapcsolatunk az a bizonyos örökre kitartó kapcsolat. Pedig lehet, hogy csak önámítás. Nem azt mondom, hogy 100%-osan biztosak lehetünk a dolgokban, mert azt pontosan senki sem tudhatja, de megérezhetjük, hogy olyannal van-e dolgunk, aki tényleg komolyan gondolja és készen áll-e arra, hogy közösen valami csodálatosat építsenek fel.

Tényleg olyan, mint a mesékben. Nem hátráltatjuk egymást, nem kapaszkodik az egyik a másikba, hanem erősítjük egymást azzal a tudattal is, hogy számíthatunk egymásra. Átformálódik a gondolkodásunk és igyekszünk megérteni partnerük gondolkodását. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy előfordulhat az, hogy amikor kinézünk az ablakon ott áll a szerelmünk egy szál virággal a kezében és dobogó szívvel várja, hogy ajtót nyissunk. Átadunk egymásnak egy hatalmas darabot a szívünkből Egy ölelésben, csókban, érintésben minden benne van, minden egyes mozdulata, rezdülése hozzánk tartozik. Támogatás, védelem, gyengédség, szeretet, óriási energiák, bizsergés, izgalom, MINDEN.

Mert egyenrangú félként és tudatosan mentünk bele a párkapcsolatba, egy elkötelezettséggel járó, közösen meghozott döntés keretében. Ó, igen! Gyönyörű játék a párkapcsolat, ha nyílt lapokkal játszunk és közös erővel épül a kártyavár, az idők végezetéig.

(i)gaz házasság

Létezik-e boldog házasság?  Úgy gondolom és szomorúan tapasztalom, hogy egyre kevesebb.

Amíg kicsi vagy és szűk látokörű, addig azt látod, hogy szüleid milyen boldogok együtt és ebben a tudatban  élsz hosszú évekig. Szüleid  házassága példaképként
lebeg, fiatal szemeid előtt,  amíg kicsit nagyobb nem  leszel. Onnantól változik meg  minden, hogy elkezdessz    felnőni, megokosodni. Egyre  inkább tudatosul benned,  hogy a szerelem, odaadás és  boldogság máz, amit eddig  láttál szüleid kapcsolatában,  szépen lassan leolvad.

Bevonnak a vitáikba. Állandó  a pártoskodás, egymás  fikázása, sírások. Hallgatod,  ahogy egymásról  panaszkodnak neked. Az a  megnyomorító döbbenet és fájdalom, amit akkor érzel, amikor tudatosul benne mindez, az leírhatatlan. Ott állsz megsemmisülve, azzal a tudattal, hogy szüleid házassága boldogtalan és hiába mutatják a tökéletes házasság képet, belül rohadt az egész.

A kommunikáció és kapcsolatteremtés hiányának a szemétdombja, amit a rengeteg év során felhalmoztak, mert mindig lebecsülték és semmibe vették az adott problémát. Elnéztek fölötte és besöpörték a szőnyeg alá. Fuldokolnak egymás társaságában és nem értik, hogy hogy jutottak el idáig. Pontosan tudják, hogy valahol kisiklott, hogy valami nincs rendjén, de ahelyett, hogy a sarkukra állnának és megtisztelnék azzal a másikat, hogy legalább egy próbát tesznek a kommunikációra inkább beletörődnek a rosszba. Nehogy valamin változtatni kelljen.

Mindkét fél megy a saját dolga után és éli az életét. A másik le van tojva, mert kimerültek, belefáradtak a kapcsolatuk émelygést előidéző részleteibe és így egyszerűbb. Egyszerűbb az, hogy továbbra is vádaskodnak, egymás szemére hánynak dolgokat és az ő oldalukon összegyűlt szemetet a másikra szórja, hogy tessék, ha már nem működik, akkor legyél Te a hibás, hogy ,,tiszta lelkiismerettel” adhassam fel a kapcsolatunkat. Eltávolodnak egymástól és mint két idegen, úgy élnek egymás mellett. Jó mélyre elásták a szerelmet és az őket összekötő emlékeket. Még véletlenül se legyen közük egymáshoz. Ez rányomja a bélyeget a ő hangulatukra és a gyerekek hangulatára is, akik ebből szivesen kimaradtak volna.

Úgy gondolom, hogy a szülőknek nincs joguk ahhoz, hogy saját gyerekeikkel megcsinálják azt, hogy elérik, hogy gyerekeik kiábránduljanak belőlük. Az állandó egymást gyepálással csak azt érik el, hogy a gyerek egy fogpiszkálónyira sem fogja őket becsülni. Kész. Elszáll a szülők iránt érzett tisztelet. Ha egymást nem becsülik meg, akkor miért kellene gyerekeknek? Ezt a viselkedést tanulják el szüleiktől, akkor miért viselkednének másképp? Ez egy visszafordíthatatlan dolog. Ha egyszer elveszíted a gyerekeid tiszteletét, azt örökre bánhatod, mert nem tudod visszaszerezni.

A következő stádium a gyerekek kisajátításának a szertartása, hogy akkor én vagyok a ,,nagyobb arc”, velem beszélj, velem gyere hiszen a másik a hibás. Egészségtelen. Egyszerűen egészségtelen. A gyereknek nem szabadna arról hallania, hogy az apja/anyja milyen rossz ember és mennyire nincs szíve és tönkreteszi a másikat.

A képmutatás, amit sokszor kifelé mutatnak az párját ritkítja. Minden szép és jó, mi vagyunk a tökéletes família tele okos, gyönyörű gyerekekkel. X éve házasok vagyunk és mindenki ,,boldog.” Pedig boldogtalanok és már évek óta kritikus a dolog. Esik szét az egész úgy, ahogy van és mégis úgy tesznek, mintha minden rendben lenne.

Persze, hibabeismerés az egyik félnél sincs. Hogy lehet így egymással élni? Ki képes erre? Ez a görcsösen nem teszünk semmit és inkább szenvedünk ez csak a felek egymás iránt érzett ellenszenvét duzzasztja és nem megoldás felé törekszünk, hanem még egy kicsit mélyebbre ássuk az árkot magunk és a házasság körül.

A gyerekek, mit látnak ebből? Azt, hogy az egész nem működik, hogy a feleség alárendeli magát a férfinak, ,,rabszolga sorra” fokozta le magát feladta érte az életét… A férj meg úgy bánik a feleségével, mint egy ronggyal, mert már feladta a versengést a méteres követelmény és elvárás listával, amit felesége jó pár éve az orra alá dörgöl minden egyes nap.


Élet vagy halál?

Élet vagy halál? Ez itt a kérdés...

Máig nem igazán tudom felfogni a történteket. Egy messzi kép, amitől rettegsz, hogy újra valóra válhat. Egyik pillanatban a buszon ülve, beszélgetést folytatsz az egyik osztálytársaddal, a másik pillanatban pedig  az életed, 19 év lepörög  lelkiszemeid előtt és filmjelenetbe illő lassúsággal nyúlsz vissza a távolodó ülésed felé. Fagyos és meredt tekintettel nézed a veled együtt elszálló, üléseikből kiszakadó emberek körvonalait és egy dolog van tisztán a fejedben: A túlélés. Hogy valamibe meg kell kapaszkodnod, mert a korlát vészesen közeledik arcod felé. Hallásod eltompul és nem hiszed el, hogy nincs hova megkapaszkodnod. Hiszen mindennap ezzel a busszal jársz, hogy történhet ez pont veled? Kiálltás hallatszik és a néni, aki két perce még az ajtóban állt ott fekszik a busz padlóján és nem tud felkelni. Emberek tömörülnek köré és megpróbálják megítélni sérülésének súlyosságát. Egy másik hölgy a mellette ülőtől kapott vászon zsebkendőbe szorítja arcát, hogy az eleredt orra vérét elállítsa.

Neki estem a szemben ülő srácnak és a megpillantottam a sok, előtte megkeseredett és kifejezéstelen arcot vágó, szürke városi embert, ahogy egy személyként összefogtak, nem figyelembe véve azt, hogy ismerő-e vagy sem, hogy szimpatikus-e vagy sem, hogy sötétbőrű-e vagy sem. Összefogtak. Nem volt se barát se ellenség. Az 50 utas eggyé forrt össze.

Hogy szerencsém volt, az bizonyos. Hogy csak a vállamat húztam meg és meg tudtam annyira kapaszkodni, hogy ne verjem szét a fejem. A fékezés közbeni időből nem sokra emlékszem csak, arra a momentumra, amikor tudtam, hogy most lehet, hogy az életemért is küzdenem kell.

Félrevontatták a buszt a villamos sínekről, majd riadt emberek folyama indult meg a buszról a védelmet nyújtó járdaszigetre.

Mi lett volna ha nem ülök le? (Mert egyébként állni szoktam.) Mi lett volna ha lekésem, ezt a buszt vagy egy korábbival megyek el? Mi lett volna ha nem állok meg lefotózni és gyönyörködni a virágzó cseresznyáfánál?

Zsibbadó és sajgó karral, meredten álltam a megállóban és reszkető térddel felszálltam a következő buszra… Tisztában vagy azzal, hogy ez egy olyan erő, ami jóval erősebb nálad és ereje meghaladja képességeidet. Vajon, hogy végződik? Hogy jössz ki belőle? Vesztesen vagy nyertesen?

Hálát érzel, mérhetetlen hálát és nem is érted miért voltál szomorú, boldogtalan avagy rosszkedvű…Hiszen a legnagyobb kincset tarthatod a kezedben! Az ÉLETET! Megadatott neked, ezért kérlek használd ki és becsüld meg minden egyes percét! Mert, azért kaptad, hogy megbecsüld és teljes erőbedobással küzdj és ÉLJ!

Egy két jó tanács , ha tömegközlekedéssel utazol:

Ha lehet, ülj le! Ne állj!

Ha nincs hely és állnod kell, akkor kapaszkodj.

Ne ülj nagyon elől, mert kirepülhetsz a szélvédőn.

Gyanús csokoládé

Az israel-i nagykövettség küldöncének, akinek az előadására beültem, elhagyta a száját egy mondat, ami megfogott és elindított bennem egy gondolatmenetet. Mondata a következő volt: - Az európai embereknek  fogalmuk sincs, hogy mi folyik valójában Európán kívül… Ennél a gondolatnál elidőztem és leástam egy kicsit a dolgok mélyére.

Európában belül elvagyunk a kis burkunkban, elszigetelve a legtöbb szörnyűségtől. Olyan hozzáállással, hogy én most mit tudok tenni? Hiszen, ha küldök valami segélycsomagot vagy rövidebb ideig folyatom a vizet, attól a többi ember még nem fog így tenni.  Inkább ülünk a fenekünkön és nem csinálunk semmit, abba a tudatba ringatva magunkat, hogy minek? Úgysem tudom befolyásolni a dolgok alakulását.

Gyerekek milliói dolgoznak fizetés nélkül, 8 éves és annál kisebb gyerekek hadonásznak macsétákkal, mert jött egy bácsi és a kezükbe nyomta, hogy nesze szedd le nekem, azokat a szép kakaóbabokat és egy szó nélkül megcsinálják, mert ki vannak szolgáltatva, mert fiatalok és eszükbe se jut, hogy ezért talán pénzt érdemelnének vagy legalább valami kis ennivalót.

Nekünk adottak a jogaink, mást sem csinálunk csak állandóan, azokra hivatkozunk és felvagyunk háborodva, ha egy szomszédunk bokrának az ágai átlógnak a kertünkbe.  De képzeljük el, hogy vannak helyek, ahol az emberi jogok nem léteznek vagy éppen egyáltalán nem tisztelik azokat.

Ha megnyitod a csapot alap dolog, hogy folyik a víz, akkor van rémület, ha nem folyik, mert akkor valahol valami nem jó és nem működik. A lényeg, hogy baj van és már az plusz munka, ha egy kádnyi vizet kell engednünk és ennyivel átvészelni a napot. Afrikában gyakorlatilag nincs ivóvíz, nemhogy bármiféle vízvezeték rendszerről lehetne beszélni. Izraelben és az Arab-félsziget többi részén, Afrikába átnyúlva klánháborúk dúlnak. Képzeljük el, amikor egy országon belül több száz törzs van, akik határokat húznak, hogy még véletlenül se kerüljön át senki az ellenséges törzsből vagy ha átkerül, a kedves családtag nem tér vissza élve. Nem tudod, ki a barát és ki az, aki egy kalasnyikovot nyom majd a fejedhez. Szomáliában hatalmas a korrupció. Klán vezetőkön keresztül mennek át a segélycsomagok vagyis a 85% el sem jut az rászorulókhoz.

Afrikában nincs pénz iskolákra, ezért több millió kisgyerek nem kapja meg a szükséges oktatást, mert a legközelebbi iskola akár 10 kilométerre is lehet, és különben is szükség van otthon a háztartásban a segítségükre, ezért az iskoláig esélyük sincs eljutni.

Nagy cégek, mint például a Nestlé, azt állítják, hogy az olcsó kakaóért cserébe majd iskolákat építenek, hogy a gyerekek ne a kakaó ültetvényeken dolgozzanak, de valójában magasról tesznek az egészre.

Van egy dokumentum film, amiben egy Miki Mistrati nevű dán filmkészítő felkutatja a kakaóültetvényeket Elefántcsontparton, majd megpróbál a Nestlé főigazgatója közelébe kerülni, miután látja a megígért, ámde nem létező iskola épületeket. Vagyis elkezdte az építkezést csak elég hamar abba is hagyta. Egy betongyűrű látszik, amit magasan benőtt a fű. Az igazgató, a filmben napokig megtagadja Mikivel való találkozást, de a végén nincs választása, mert rájön hogy ha ellenkezik, csak nagyobb lesz a bizonyíték arra, hogy nem tartották be az ígéretüket. Zavarodottan és hebegve nyilatkozik és közli, hogy mindent megtesznek a gyerekekért és az ő cégük biztos, hogy nem alkalmaz az elvégezendő munkához kiskorú gyerekeket.

A probléma viszont ennél jóval nagyobb. A szülőknek pénzre van szükségük, a legtöbb család otthon is kakaótermesztéssel foglalkozik és szükségük van  a gyerekeik segítségére vagy ha nincs, elküldik őket dolgozni. Ezeknek az embereknek a fizetése, habár nagyon kevés is, a nagy csokigyártó cégeknek köszönhető. Afrikában ugyanis meleg van, nincsenek alapanyagok, nem kell nekik kakaóbab, nem tudnak vele mit kezdeni. Csakis, azért termesztik, hogy utána eladhassák.

A történet a kakaó ültetvényen kezdődik, ahol kiszedik és kiszárítják a kakaóbabokat. Eladják egy euróért kilóját majd nemzetközi áruszállítók megtisztítják és bezsákozzák, értéke ezzel 2,5 euróra nő. Az árut eladják a csokoládé cégeknek, akik megőrlik és kakaóport vagy kakaóvajat csinálnak belőle. Ezután a gyárban elkészítik belőle a csokikat. Egy zsák kakaóbab kb. tábla csokira elég. Mennyibe is kerül egy tábla csoki? Mennyi hasznot húznak belőle a cégek?!

Már vannak termékek, amin egy  „Fairtrade” feliratú matrica van, ami  azt jelenti, hogy nem alkalmaztak  gyerekmunkát a termék  elkészítéséhez.

De  megkérdőjelezhetjük-e a hitelességét? Szerintem, minden második ember.  Bizalmon alapul, hogy elhiszed-e  vagy sem és ha ez a bizalom nincs  meg a cég felé, akkor mindegy, mi  van és mi nincs a kedvenc  lekvárodra ragasztva.

A kulcskérdés az az, hogy hogy lehetne orvosolni, ezt a több helyről vérző sebet? Érdemes-e egyáltalán beleavatkozni? Ez sajnos egy ördögi kör, amit nagyon nehéz megbontani és elkezdeni felszámolni az, ezért felelős cégeket, akik még ezzel a piszkos haszont húzó technikájukkal is végülis ,,segítenek” a nyomorban élőknek…És mégis mi lenne az európaiakkal csoki nélkül….?

https://www.youtube.com/watch?v=7Vfbv6hNeng

Cserebogárból pillangó

Sokszor éreztem már azt, hogy skatulyában vagyok. Hogy többre lennék képes csak egyszerűen, gyáva vagyok és megszoktam a mindennapi kényelmes rutinomat. Sokszor éreztem a kitörés vágyát, hogy ennél én többre lennék képes! Mit csinálok még itt? Mire várok? Egyszerűen nem hittem el magamról, hogy igenis egy csoda vagyok és képes vagyok csodákkal határos dolgokat művelni, csak le kell gyűrni a félelmem és megjön a dolog  gyümölcse. A sok fájdalom és csalódás gyümölcse, érzem, hogy erővé nemesült. Mérhetetlen harci kedvvé és bizonyítási vággyá nőtte ki magát, hogy igenis vagyok valaki!

Minden egyes ember egy kincs, egy egyéniség csak meg kell találni a helyes utat. Olyan utat, ahol ki tudunk teljesedni és tudjuk, hogy ez itt az én helyem. Ne hagyjuk magunkat irányítani és úgy leélni az életünket, hogy ugyanazt az esemény nélküli feladatsort csináljuk végig, minden egyes nap! Érdekeljenek bennünket az újdonságok, új emberek, új társaság, kihívások! Érezzük, hogy hivogat! Figyeljünk  fel a csalogató és bátorító hangokra! Annak lesz értelme, amiben mi magunk hiszünk és elhisszük, hogy működhet!





Tavasz


Mókás évszak a tavasz. Kirajzanak az emberek, mint egy hatalmas hangyabolyból, az élelemért kirajzó hangyák. Virágzanak a fák, döngicsélnek a méhecskék, zöldellik a fű, nyílnak a virágok, mámorítóan illatozva. Meg sem lehet moccanni a szerelmesen andalgó pároktól, hiszen csak úgy, mint az állatvilágban a tavasz a szerelem és szaporodás időszaka is. Az emberek biológiai órája türelmetlenül ketyeg, társkeresésre buzdítva, azokat akik felébredtek téli álmukból. A hormonok a tavasz beköszöntével rakoncátlankodni kezdenek.

A párokkal együtt előbújnak rejtekhelyükről a szingli csajok is ,,barinőstül” vagy anélkül. Egyesek mielőtt kimerészkedtek elhatározták ,hogy idén tavasszal bizony ,,be kell  csávózni!” Az első nagy megjelenés csak is,  az új tavaszi kollekció tüzetes áttanulmányozásával lehetséges. Egy kihagyhatatlan,  arany keretes, minél nagyobb napszemüveggel. Fel kell ,,szerelkezni” hiszen ki tudja, hányszor kell majd végig sétálni a parkon, hogy valaki horogra akadjon?!

Fiúk, mint tesztoszteron bombák,  csoportosan padoknál ácsorognak . Büszkén feszítenek a szivárvány minden színében tündöklő izompólókban, hogy feltünő, díszített ,,tolazatukkal”  felhívják az arra sétafikáló kis ,,gyöngytyúkok” figyelmét. Az férfi dezodor illat felhő, ami  a parkban lévő padok 50 méteres körzetét beteríti, nem engedi orrunknak, hogy a vaníliás Playboy helyett, mást is érezzünk, ezért önkéntelenül is odafordítjuk fejünket, még akkor is, ha csak azt akarjuk megnézni, ki az a csoport kis majom, akik már nem férnek a bőrükbe. A kedvenc elfoglaltság, természetesen, az arra járó hölgyek, hangos értékelése, éles füttyökkel és megjegyzésekkel. Az értékelés a füttyök mennyiségével függ szorosan össze. Tehát egyszerű a képlet: Minél több fütty, annál jobb nő vagy!;)


Óóó, tavasz, gyönyörű tavasz! A forever alone-okról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ők levetették ,,téli bundájukat” és hosszú újjú fekete pólójukat lecserélték egy rövidujjú, kevésbé fekete pólóra, hogy a sok rózsaszín, habos szerelmes felhőcskéből ne tűnjenek ki ,olyan erőteljesen. De van ám egy sokkal nagyobb probléma. Vészesen közeleg a fürdőruha szezon, ezért megjelennek a télen felszedett plusz kilókkal küzdő  bátor teremtések, akik iszonyú akaraterővel, tüntetően fújtatva hasítanak el a turbékoló párok mellett.

Az emberek összemosolyognak és a tavasz beköszöntével újra érzik az élet erejét, hatalmasságát és értelmét.  Így a  virágokkal együtt az emberek is kinyílnak. A nagymamák is felélednek és észbe kapnak , hogy vannak unokák, akiket még meg kell tanítaniuk biciklizni. Az életük árán is fent tartják kis unokát az ülésen, és vörös fejjel, de büszkén száguldanak a kacsázó bicikli után. A füvet is ellepik a  szerelmesek, így egy gombostűnyi hely sincs, annak aki esetleg EGYMAGÁBAN olvasni szeretne. A látvány viszont nagyon mókás, ahogy a kis pokrócokon egymás mellett, mint a szardíniák, úgy hevernek.

Amint, az ember a bokrosabb részekre téved, rábukkan a magányosan üldögélő, narancssárga Trabant - szélvédő szemüvegben, ücsörgő  harmincas legénykékre, akik tüzetesen megszemlélik, az arra futó lányok testi adottságait. Lányok, vörös fejjel , kissé zavartan, hirtelen kétszeresére növelik a tempót és gyorsan tova száguldanak. Váltják egymást a futó folyosón a duzmaszkodó, peckesen futó srácok, akik nagyon ,,diszkréten” próbálják érzékeltetni, hogy kihagyhatatlan lehetőségek;)

Igen a tavasz, egy végtelen örömforrás:)

Félrekódolt szexmasinák

Érdekes szituáció amikor a srác lát egy csinos lányt és  közben kizárólag egy ,,erogén zónák” táblázat körvonalazódik lelki szemei előtt. Udvarlás közben olyan megrögzött módon próbálja igazolni, hogy ,,ő itt a Jani" és – ,, figyelj, csajszi ezeket az érintéseket már háromezredjére csinálom, no meg azért, mert két napja bejött a bárpultos csajnál is.”

Csakhogy ez a normális esetben nem biztos, hogy imponáló, hogy abból van ennyi tapasztalata a srácnak, hogy megfektette a csajpopuláció háromnegyedét, kortól és kinézettől függetlenül. Az pedig kifejezetten visszataszító, amikor a fiú egójától nem is marad hely neked az életében.

Azt feltételezitek, hogy a lányok többsége nem érzi, hogy lélekben ott van-e a partnere, avagy csak saját ,,rátermettségét” akarja bizonyítani, hogy még a kétszázadik csajt is el tudja juttatni a ,,csúcsra”?


Az okosabbak észreveszik, sőt nem hagyják, hogy addig fajuljon a dolog, hogy a srác a kiszemelt női egyedet a profin kidolgozott és begyakorolt mesterkedéseivel ágyba csalja, hogy másnap firkanthasson egy újabb pipát a ,,megvolt” listájára.

Miután már ő is ,,megvolt”, abban a tudatban vághat neki  az új napnak, hogy érdekes módon a ,,tegnap estinek” más tetszett a megszokottnál és örül, mint a kisdiák a szegénységi bizonyítványának. A szeretkezés egészséges esetben két ember szerelmének a megkoronázása. Sajnos ez egyre ritkább, és lassan sporttá válik, hogy mindenki fűvel-fával összefekszik. Már régen nem tulajdonítanak akkora szerepet neki, mint amekkorát illene.

Kedvencem, amikor azt hangoztatja, hogy ő ilyen-olyan szoknyapecér, de amikor a saját kapcsolatáról van szó, akkor jönnek a félelmetes, rémisztő érzelmek és elbaltázza, hiába hagyott maga mögött xy számú partnert. Aki igazán tisztába van, ezekkel a dolgokkal, az nem hangoztatja állandóan. Ha eljön a pillanat, akkor felfedi valaki előtt, aki érdemes rá, nem pedig csutkára kidumál magából mindent (ami igazából már csak hempergés a saját önértékelési problémáinak a dagonyájában.)

Azt sem állítom, hogy nem jó ha a pasinak van tapasztalata, mert az sosem árt és szeretik a lányok, de van egy arany középút. Azt viszont nagyon sokan átlépik és onnantól kezdve a srác már csak egy ,,közhely”. Egy olcsó hímállat.

Mint tudjuk, a túl sokat használt ruha is kifakul, elhasználódik  és a kutyának  sem kell már…

Bemutatkozás

"Úgy gondolom nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy van egy véleményünk és azt megosztjuk a másikkal.Vagy azért, hogy segítsünk vagy éppen azért, hogy mások ne értsenek vele egyet, de hogy elgondolkozzunk saját értékrendünkön és képesek legyünk saját véleményt alkotni."

Keress rá Facebook oldalamra,ha szeretnél elsőként értesülni a friss cikkekről!
facebook.com/pages/Bobo95-blog/690203494347304?fref=ts"
instagram:BOBO9503"

Feedek
Megosztás