Érzelmek,tapasztalatok,gondolatok

Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, és az igaz szavak nem mindig szépek...

Hiány

Hiányzik.

Hónapokkal ment el és úgy érzed, mintha már legalább egy éve nem lenne melletted. Tudod, hogy szörnyű ezt kimondani, de lehet, hogy pont attól lesz jobb, hogy kimondod, hogy baromira hiányzik. Hiányzik a közös öröm, az összenézések, a csókok a gyengédség, törődés.

Legtöbb esetben jól vagy, mert levan kötve a figyelmed, de a legváratlanabb pillanatokban tör elő a hiányérzet. Például buli közepén vagy és táncolsz, egész este azt akartad, hogy ott legyen melletted, hogy együtt táncoljatok, hogy érezd a tekintetét magadon, hogy rád mosolyogjon és megfogja a kezed. Hogy  leszedje rólad a sok undorító, nyomakodó csávót, akik az este folyamán állandóan letapiztak és nem bírtad őket lerázni. A sírás derült égből villamcsapásként tör ki belőled… Kimondod, hogy fáj és rettenetesen hiányzik. Jobb lett-e ezzel? Meg nem mondom.


Furcsa úgy kelni mindennap, hogy új nap, új remények és hátha valami csoda történik, ami ismét a napfényes oldalára fordítja neked a világot. A nap vége felé, beesteledik és a remény elhagy. Ezt minden áldott nap végig csinálni és nem feladni…Nehéz.

Az ember mosolyog egy-két napig, hétig, de belefárad. Vigyorogni, amikor belül meghaltál? Üres vagy nélküle. Márpedig neked kell feldolgoznod az érzést, mert a hiányt ugyan csak Ő tudná csillapítani, de rá már nem számíthatsz.

A hangjára már nem emlékszel, pedig teljes szívedből kívánod, hogy meghalld újra,  vagy bármit megtennél egy kósza érintésért. Megszólítani és utánaszaladni és a karjaiba ugrani és azt mondani:,, hogy megoldjuk és a tiéd vagyok." Van ilyen?

Mész előre, de a szemed előtt délibábként lebeg a múlt, amit nem tudsz és nem is akarsz elengedni, mert egyedül maradnál. Félsz a magánytól, félsz az elveszettségtől. Mi lett volna ha..? Talán el sem kezdődött még és máris vége lett? Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle? Féltetek a kapcsolattól? Olyan hülyeségeitek voltak, hogy azt más úgyse fogja soha megérteni. Bárcsak rájönne, hogy harcolnia kellett volna érted.

Ha az ember vagy nekirugaszkodik, eldönti, hogy ezt a lányt most megszerzem és ha megszereztem úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére vagy pedig a könnyebbik,  utat választja, de akkor elveszít. Mitől mennek a dolgok ilyen könnyen tönkre? Csapongó és összezavarodott elmétekkel egymás ellen dolgoztatok és ez a kapcsolat végét jelentette.


Hamvakon

,,Por vagyok pedig pár voltunk hajdan, ne feledd!”

Előfordult már veled, hogy utólag jössz rá, arra hogy döntéseidnek valójában, mekkora súlya volt? Amikor az ember szerelmes, nem tudatosulnak benne a rá leselkedő veszélyek. Azt hiszi, hogy a szerelem mindenható és egy bevehetetlen erődítmény…

Ebben rejlik a rossz döntéseink meghozatala.

Repülsz? Úgy érzed, hogy legyőzhetetlenek vagytok együtt? Legyőzhetetlen vagy mellette? Eszedbe sem jut arra gondolni, hogyha ezt megvonják tőled, akkor szétzuhanhatsz? Egyszer, ami a tiéd, az mindig is a tiéd marad…? Tévedés. Nincs olyan, hogy valaki a tiéd. Erős ,,látáskárosodásodban" észre sem veszed, hogy lassan, de biztosan kicsúszik a magánélet nevű talaj a lábad alól. Senki nem kap el, amikor elesel. Legfőképpen az a személy nem, akire a legjobban számítanál.

Nem mersz, nem reménykedni? Bele se mersz gondolni abba, hogy egyszer talán majd nélküle kell felkelned? Úgy kell kinyitnod a szemed, hogy rögtön belédhasít a tudat, hogy az, aki egykoron mindened volt, nincs már többé? Nem érhetsz hozzá, nem szólíthatod meg, nem oszthatod meg vele gondolataid?  Ez egy döntés meghozatalának és kimondásának a következménye. A döntés, amely kimondása után már nincs visszaút. Gondoltál már, arra a döntés kimondásának pillanatában, hogy később lehet, hogy pont ez fogja a  vesztedet okozni? Nem gondolsz bele, mert reménykedsz, mert szerelmes vagy és azt gondolok, hogy a világot is legyőzöd. Mit neked egy rosszul meghozott döntés?

A döntés elhagyja a szádat és elindul a lavina, ami utána magával ránt a mélybe. Mondd csak, akartad ezt magadnak és annak az embernek, akit a világon a legjobban szerettél?

Döntéseink határozzák meg az életünket. Lehetett akármekkora szerelem, ha elcsúszik egy ponton, nincs menekvés. Ledől, mint egy egyszerű kártyavár. Az a probléma, hogy nem akarod észrevenni, hogy valahol elcsúszott az egész. Nem akarod elhinni, hogy te kerültél ilyen helyzetbe, hogy a szerelmi életed, rossz felfogás és hozzáállás miatt a végét járja? Túlságosan elbíztad magad, adottnak vetted a társad jelenlétét. Pedig minden egyes nap meg kellett volna a párodért dolgozni, hogy éreztesd vele, hogy igenis fontos vagy neki és nem tudnál mit kezdeni nélküle. Mire ezt észreveszed sokszor késő már. Egyedül vagy a lelkiismereteddel és az összes feldolgozandó érzéssel, amit a zátonyra futott kapcsolatotok hagyott maga után. A kapcsolat hamvaira borulva próbálja az ember összeszedni a hamuszemcséket mielőtt még elvinné szél, de egy lágy szellő úgyis kifújja kezedből a halott jelen nevű, múltat. Értelmetlen egy halott dolgot dédelgetni. Annak, akkor abban a pillanatban volt jelentősége, immár jelentéktelen.

Felemelkedni a porból? Igen felkéne, de nem akarod elengedni. Félsz, rettegsz hogyha elengeded, utána végképp megszűnik az életed. Görcsösen kapaszkodsz, mert ha elengednéd, végképp tudatosulnia kellene benned, hogy elveszítetted. Nincs többé. Áltatod magad, hogy még lehet, hogy jóra fordulhat a dolog? Képtelen vagy megérteni, hogy ezt el kell engedned? Egyedül úgy sem fogod tudni visszahozni, azt ami volt. Senki nem fogja tudni már visszahozni azt, ami akkor volt. Szép volt, jó volt, boldogabb voltál, mint valaha, de elég volt. El kell engedned.

A markodba összegyűjteni a maradék hamut és egy fújással szélnek ereszteni.


Ami az életet széppé teszi

 

Kis mozzanatok, figyelmességek teszik az életet széppé és elviselhetővé. Az a hihetetlenül felemelő érzés, amikor például valakin segítessz. Lehet csekélység is, de hatalmas örömöt tud szerezni a legapróbb mozzanat is, amit a másikért teszünk. Ezzel nemcsak neki, de magunknak is örömöt szerzünk.

Úgy  feltudja dobni az embert ha mondjuk átsegít egy öreg nénit a zebrán vagy éppen segít vinni a bevásárló szatyrot. Közben érdekes dolgokat mesél neked, ami téged érdekel vagy ha nem, akkor is kedvességből és jóságból meghallgatod. Ő mivel magányos, hálás lesz amiért beszélgethet valakivel és élvezheti egy friss és fiatal lány társaságát, aki saját fiatalságára emlékezteti.

Ezért imádok olyan utcában lakni, ahol 15 éve ugyanaz a lakóközösség és mindenki ismer mindenkit. Mint egy kis darab falu a hatalmas, piszkos városban. Jön haza az ember és látja Erzsike nénit, ahogy kertészkedik és jó hangosan, hatalmas vigyorral ráköszön ő pedig összerezzen, majd kedvesen visszaköszön, és mindketten visszatérünk hétköznapi rutinunkhoz. A kertész bácsi, aki  reggelenként levágja neked az éppen kertben termő legszebb rózsát és ,,angyalkámnak" szólít. Néhány kedves szóval annyira feltudja dobni az ember reggelét, hogy az valami elmondhatatlan érzés. A nagy fekete kutyus, aki megérzi, hogy jössz és már ott vár rád a kerítésnél és mire odaérsz szinte rá lehetne lépni a nyelvére, úgy kihajol. Kiugrik a bőréből, amikor meglát. Ha éppen nincs ébren, akkor is megvan a dolog szépsége, mert ahogy elhaladsz a kerítés mellett látod, hogy a fa alatt elterülve horkol csakúgy, mint a gazdája. Először megrémülsz, de, amikor meglátod, hogy a kutya horkol egészen úgy,  mint egy ember, akkor nem tudod megállni anélkül, hogy szájad mosolyra ne húzodjon. Az öregbácsi, aki az ápoló nénijével tud már csak sétálni és akkor is csak elsétál az utca végéig és vissza. Ezalatt az ember ahogy jön-megy, legalább kétszer belebotlik a délután folyamán a sétáló Jenő bácsiba. Mind kétszer olyan kellemesen nyálas puszit kap az ember, hogy öröm utána törölgetni. De élvezi az ember, mert kit érdekel, hogy nyálas? Kit érdekel, hogy nemcsak egyszer vakkantasssz oda egy csókolom-ot hanem kétszer is megállsz vele beszélgetni? Látod a szemében a fiatalkorát, amikor még ő így sietett valahova az utcán. Ez engem akaratlanul is meghat.

Múltkor egy gyönyörű és egyben megrázó szituációba keveredtem. Jöttem haza edzésről és közeledett felém Jenő bácsi. Már jó messziről rámosolyogtam és köszöntem egy hatalmasat. Megkaptam a szokásos puszikat majd megkérdezi, hogy jól szolgál-e az egészségem. Öt perce beszélgettünk, amikor látom, hogy könny csillan a szemében és elkezd sírni. Az embert annyira váratlanul éri a dolog, hogy sokáig csak áll tehetetlenül. Aztán erőt vesz magán az ember és megkérdezi tőle, hogy mi elérzékenyülésének az oka. Azt válaszolta, hogy nagyon, de nagyon szeressem magamat és a családomat, mert az az egyetlen dolog, ami az embert életben tartja. Hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Ösztönszerűen jött és máig szép emlékként őrzöm ezt a pillanatot. Az ápolónő is teljesen meghatódott egy percre mintha megállt volna az idő. Nem érzékeltem a körülöttem lévő szürke kockaházakat, a fekete macskát, aki valami maradékra várt az öreg néni ajtaja előtt. A gondokat, bajokat amik az ember feje fölött gyülekeznek, vészjosló sötét gomolyagként. Egyszerűen csodálatos volt. Mondtam neki, hogy ne sírjon és amikor megvigasztalódott, akkor érzékeny búcsút vettünk és egy ,,Isten áldjon!”búcsúmondattal boldoggá tette a napom hátralévő részét.


Vagy egy másik esetben, amikor a szomszéd néni kerítőnőként működik, nem csak azt figyeli, hogy mikor mész el reggel és mikor jössz haza este, hanem megpróbálja a szerelmi életedet is irányítani. Mihelyt el akarsz osonni a ház előtt, abban a pillanatban kivágódik az ajtó és megjelenik az öreglány, csillogó szemekkel, hogy fontos beszéde van veled, négyszemközt. „Kellemesen” görcsbe rándul ilyenkor az ember gyomra. A mondanivalója úgy kezdődik: ,,hogy van egy nagyon aranyos fiatalember az utcában." Akkor már tudom, hogy ennek csakis rossz vége lehet. Folytatja az áradozást, majd amikor az ember idegesen az órájára néz, akkor kegyesen kiböki, hogy a fiatal úrnak tetszel. A kellemetlen szituációra való tekintettel az ember zavartan elmosolyodik és közli, hogy ez igencsak jó hír, de most sietned kell! Megkönnyebülve nagyot mosolyogsz a helyzeten és vidáman utadra eredsz.

Egyik reggel szokásodhoz híven, battyogsz az iskolába és ismét látod a kissé bicegő lányt, akit már hetek óta figyelsz, mert egyszerűen lenyűgözött, hogy küzd a lépcsőkön felfelé minden áldott reggel. Csodálod, a kitartását, csodálod a hozzáállását és az akaraterejét. Ezen a reggelen is elmehettél volna mellette ugyanúgy, mint a több alkalommal, megelőzöd és egy hirtelen ötlettől vezérelve megállsz, visszafordulsz és egyetlenegy szó hagyja el a szádat:,,csodállak!” Magad is meglepődsz, de tudod, hogy ennek ki kellett jönnie. Lány felnéz rám, kedvesen mosolyogva megkérdezi: ,,Miért mondom ezt?" Válaszod egyszerű: Csodállak, amiért ilyen kitartó vagy és erős. Lánynak az arcán derű csillan fel és kissé zavarban jön, de látszik rajta, hogy iszonyatosan jól esik neki az elismerés. Teszel neki egy javaslatot, hogy mostantól ha reggel egymásba botlunk, akkor mivel neked időd, mint a tenger és úgyis egyedül mész, együtt menjetek fel a suliig. Teljes szívedből örülsz, hogy megtetted.

Másik eset, ami minap történt meg veled: Mész lefelé a hegyről leérsz a térre, amikor hatalmas csattanás hallik és látod, hogy egy idősebb néni fekszik a földön. Egy percig sem habozol, átfutsz a villamos síneken és odaszaladsz a nénihez. Megfogod a karját, megkérdezed  feltud-e állni. Szegény szörnyen megijedt, de mondta, hogy nincs gond fel fog tudni állni. Felsegíted, közben elkapod a kutyáját, aki pórázát maga után húzva próbál meglógni. Megsimogatod, megfogod a pórázt és visszavezetem. Néni hálásan megsimogat és megköszöni segítséged. Kérdéseket teszel fel neki, hogy megnyugodjon és a beszéd által elmúljon a sokk. Elválnak útjaitok és azt érzed, hogy  érdemes embertársainkat szeretni, még egy ilyen romlott világban is, mint ez a trágyadomb, amiben élünk.

A nyitottság és szeretet a lényeg, ha ezek megvannak, akkor a napjaink csakis jól sülhetnek el és úgy fekhet le az ember este, hogy ma is tettem valami említésreméltó dolgot, ami hozzásegített ahhoz, hogy az életet szépnek és elviselhetőnek érezzem.

Bemutatkozás

"Úgy gondolom nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy van egy véleményünk és azt megosztjuk a másikkal.Vagy azért, hogy segítsünk vagy éppen azért, hogy mások ne értsenek vele egyet, de hogy elgondolkozzunk saját értékrendünkön és képesek legyünk saját véleményt alkotni."

Keress rá Facebook oldalamra,ha szeretnél elsőként értesülni a friss cikkekről!
facebook.com/pages/Bobo95-blog/690203494347304?fref=ts"
instagram:BOBO9503"

Feedek
Megosztás