Élet vagy halál? Ez itt a kérdés...

Máig nem igazán tudom felfogni a történteket. Egy messzi kép, amitől rettegsz, hogy újra valóra válhat. Egyik pillanatban a buszon ülve, beszélgetést folytatsz az egyik osztálytársaddal, a másik pillanatban pedig  az életed, 19 év lepörög  lelkiszemeid előtt és filmjelenetbe illő lassúsággal nyúlsz vissza a távolodó ülésed felé. Fagyos és meredt tekintettel nézed a veled együtt elszálló, üléseikből kiszakadó emberek körvonalait és egy dolog van tisztán a fejedben: A túlélés. Hogy valamibe meg kell kapaszkodnod, mert a korlát vészesen közeledik arcod felé. Hallásod eltompul és nem hiszed el, hogy nincs hova megkapaszkodnod. Hiszen mindennap ezzel a busszal jársz, hogy történhet ez pont veled? Kiálltás hallatszik és a néni, aki két perce még az ajtóban állt ott fekszik a busz padlóján és nem tud felkelni. Emberek tömörülnek köré és megpróbálják megítélni sérülésének súlyosságát. Egy másik hölgy a mellette ülőtől kapott vászon zsebkendőbe szorítja arcát, hogy az eleredt orra vérét elállítsa.

Neki estem a szemben ülő srácnak és a megpillantottam a sok, előtte megkeseredett és kifejezéstelen arcot vágó, szürke városi embert, ahogy egy személyként összefogtak, nem figyelembe véve azt, hogy ismerő-e vagy sem, hogy szimpatikus-e vagy sem, hogy sötétbőrű-e vagy sem. Összefogtak. Nem volt se barát se ellenség. Az 50 utas eggyé forrt össze.

Hogy szerencsém volt, az bizonyos. Hogy csak a vállamat húztam meg és meg tudtam annyira kapaszkodni, hogy ne verjem szét a fejem. A fékezés közbeni időből nem sokra emlékszem csak, arra a momentumra, amikor tudtam, hogy most lehet, hogy az életemért is küzdenem kell.

Félrevontatták a buszt a villamos sínekről, majd riadt emberek folyama indult meg a buszról a védelmet nyújtó járdaszigetre.

Mi lett volna ha nem ülök le? (Mert egyébként állni szoktam.) Mi lett volna ha lekésem, ezt a buszt vagy egy korábbival megyek el? Mi lett volna ha nem állok meg lefotózni és gyönyörködni a virágzó cseresznyáfánál?

Zsibbadó és sajgó karral, meredten álltam a megállóban és reszkető térddel felszálltam a következő buszra… Tisztában vagy azzal, hogy ez egy olyan erő, ami jóval erősebb nálad és ereje meghaladja képességeidet. Vajon, hogy végződik? Hogy jössz ki belőle? Vesztesen vagy nyertesen?

Hálát érzel, mérhetetlen hálát és nem is érted miért voltál szomorú, boldogtalan avagy rosszkedvű…Hiszen a legnagyobb kincset tarthatod a kezedben! Az ÉLETET! Megadatott neked, ezért kérlek használd ki és becsüld meg minden egyes percét! Mert, azért kaptad, hogy megbecsüld és teljes erőbedobással küzdj és ÉLJ!

Egy két jó tanács , ha tömegközlekedéssel utazol:

Ha lehet, ülj le! Ne állj!

Ha nincs hely és állnod kell, akkor kapaszkodj.

Ne ülj nagyon elől, mert kirepülhetsz a szélvédőn.