Legutóbbi bejegyzésemben egy elromlott kapcsolatot ecseteltem, pedig hiszek a boldog párkapcsolatban, ezért egy pozitívabb írással szeretnék kedveskedni.

Szerelmet sokszor tapasztalunk életünk során, a plátói szerelemtől kezdve a beteljesült szerelemig, amikoris reménnyel és kiváncsisággal telt szívvel, fejest ugrunk az első kapcsolatba. Ám hamar fény derül a dolgok árnyoldalára is, és az első csalódás után, sikoltva záródik be a szív és zárkózik el a lélek. Kinek kell társ, gondoljuk magunkban és inkább az önérvényesülésre koncentrálunk. Tanulás, sportolás, olvasás, gondolkodás, kirándulás, sétálás, karrier építés jellemzi a mindennapjainkat. És ez így is van rendjén, ugyanis amíg görcsösen keressük a szerelmet, addig el fog rejtőzni előlünk. Amikor már megbékélünk a tudattal, hogy úgysem sodor felénk senkit a sors, akkor botlunk bele, abba a bizonyos emberbe, aki majd megtanít minket a minőségi és közösen gyakorolt szerelemre. Az évek alatt kialakult megfelelési vágytól és bizalmatlanságtól keletkezett csomó a gyomrunkban szépen, lassan feloldódik és egy teljesen más dimenzió tárul elénk.

Egy jól működő párkapcsolatot onnan lehet felismerni, hogy mindkét félnek van igénye a kommunikációra és beismeri, hogy arra igenis szükség van. Az a normális, ha a partnerünk figyelmes és tapintatos. Nagy tévedés, hogy a bunkóságot el kell viselni.

A párkapcsolat legfőbb összetartó ereje a közös célban a bizalomban és az őszinteségben rejlik. Lehet, hogy kicsit másfelé kanyarognak az útjaink, de a cél közös. Fontos összetartó kapocs a bizalom, ha ez nincs meg, akkor az egésznek nincs értelme. Ha partnerünket ismerjük és még soha nem adott okot a bizalmatlanságra, akkor nincs késztetésünk arra, hogy nyomozzunk utána, ha véletlenül lemond egy közös találkát, mert megbeszéli velünk és tudjuk, hogy valami nagyon fontos jöhetett közbe.

Őszinteség: Akkor tudjuk egymást igazán megérteni és megismerni, ha fokozatosan felfedjük mélyen elrejtett gyengeségeinket, sebeinket. Adunk egymásnak egy esélyt arra, hogy megismerjük viselkedési sémáink és esetleges rossz tulajdonságaink kialakulásának okait. (Ezt persze nem úgy értem, hogy minden jöttmentnek el kell panaszolnunk boldogtalan gyermekkorunkat és az első szakításunkat. Természetesen meg kell válogatni, kit engedünk be belső világunkba.)

Azt az ember érzi, amikor valaki különlegessel van dolga, csak ezzel az a gond, hogy amíg nem találkoztunk ezzel az érzéssel, akkor bemesélhetjük magunknak, hogy a jelenlegi párkapcsolatunk az a bizonyos örökre kitartó kapcsolat. Pedig lehet, hogy csak önámítás. Nem azt mondom, hogy 100%-osan biztosak lehetünk a dolgokban, mert azt pontosan senki sem tudhatja, de megérezhetjük, hogy olyannal van-e dolgunk, aki tényleg komolyan gondolja és készen áll-e arra, hogy közösen valami csodálatosat építsenek fel.

Tényleg olyan, mint a mesékben. Nem hátráltatjuk egymást, nem kapaszkodik az egyik a másikba, hanem erősítjük egymást azzal a tudattal is, hogy számíthatunk egymásra. Átformálódik a gondolkodásunk és igyekszünk megérteni partnerük gondolkodását. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy előfordulhat az, hogy amikor kinézünk az ablakon ott áll a szerelmünk egy szál virággal a kezében és dobogó szívvel várja, hogy ajtót nyissunk. Átadunk egymásnak egy hatalmas darabot a szívünkből Egy ölelésben, csókban, érintésben minden benne van, minden egyes mozdulata, rezdülése hozzánk tartozik. Támogatás, védelem, gyengédség, szeretet, óriási energiák, bizsergés, izgalom, MINDEN.

Mert egyenrangú félként és tudatosan mentünk bele a párkapcsolatba, egy elkötelezettséggel járó, közösen meghozott döntés keretében. Ó, igen! Gyönyörű játék a párkapcsolat, ha nyílt lapokkal játszunk és közös erővel épül a kártyavár, az idők végezetéig.