Kis mozzanatok, figyelmességek teszik az életet széppé és elviselhetővé. Az a hihetetlenül felemelő érzés, amikor például valakin segítessz. Lehet csekélység is, de hatalmas örömöt tud szerezni a legapróbb mozzanat is, amit a másikért teszünk. Ezzel nemcsak neki, de magunknak is örömöt szerzünk.

Úgy  feltudja dobni az embert ha mondjuk átsegít egy öreg nénit a zebrán vagy éppen segít vinni a bevásárló szatyrot. Közben érdekes dolgokat mesél neked, ami téged érdekel vagy ha nem, akkor is kedvességből és jóságból meghallgatod. Ő mivel magányos, hálás lesz amiért beszélgethet valakivel és élvezheti egy friss és fiatal lány társaságát, aki saját fiatalságára emlékezteti.

Ezért imádok olyan utcában lakni, ahol 15 éve ugyanaz a lakóközösség és mindenki ismer mindenkit. Mint egy kis darab falu a hatalmas, piszkos városban. Jön haza az ember és látja Erzsike nénit, ahogy kertészkedik és jó hangosan, hatalmas vigyorral ráköszön ő pedig összerezzen, majd kedvesen visszaköszön, és mindketten visszatérünk hétköznapi rutinunkhoz. A kertész bácsi, aki  reggelenként levágja neked az éppen kertben termő legszebb rózsát és ,,angyalkámnak" szólít. Néhány kedves szóval annyira feltudja dobni az ember reggelét, hogy az valami elmondhatatlan érzés. A nagy fekete kutyus, aki megérzi, hogy jössz és már ott vár rád a kerítésnél és mire odaérsz szinte rá lehetne lépni a nyelvére, úgy kihajol. Kiugrik a bőréből, amikor meglát. Ha éppen nincs ébren, akkor is megvan a dolog szépsége, mert ahogy elhaladsz a kerítés mellett látod, hogy a fa alatt elterülve horkol csakúgy, mint a gazdája. Először megrémülsz, de, amikor meglátod, hogy a kutya horkol egészen úgy,  mint egy ember, akkor nem tudod megállni anélkül, hogy szájad mosolyra ne húzodjon. Az öregbácsi, aki az ápoló nénijével tud már csak sétálni és akkor is csak elsétál az utca végéig és vissza. Ezalatt az ember ahogy jön-megy, legalább kétszer belebotlik a délután folyamán a sétáló Jenő bácsiba. Mind kétszer olyan kellemesen nyálas puszit kap az ember, hogy öröm utána törölgetni. De élvezi az ember, mert kit érdekel, hogy nyálas? Kit érdekel, hogy nemcsak egyszer vakkantasssz oda egy csókolom-ot hanem kétszer is megállsz vele beszélgetni? Látod a szemében a fiatalkorát, amikor még ő így sietett valahova az utcán. Ez engem akaratlanul is meghat.

Múltkor egy gyönyörű és egyben megrázó szituációba keveredtem. Jöttem haza edzésről és közeledett felém Jenő bácsi. Már jó messziről rámosolyogtam és köszöntem egy hatalmasat. Megkaptam a szokásos puszikat majd megkérdezi, hogy jól szolgál-e az egészségem. Öt perce beszélgettünk, amikor látom, hogy könny csillan a szemében és elkezd sírni. Az embert annyira váratlanul éri a dolog, hogy sokáig csak áll tehetetlenül. Aztán erőt vesz magán az ember és megkérdezi tőle, hogy mi elérzékenyülésének az oka. Azt válaszolta, hogy nagyon, de nagyon szeressem magamat és a családomat, mert az az egyetlen dolog, ami az embert életben tartja. Hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Ösztönszerűen jött és máig szép emlékként őrzöm ezt a pillanatot. Az ápolónő is teljesen meghatódott egy percre mintha megállt volna az idő. Nem érzékeltem a körülöttem lévő szürke kockaházakat, a fekete macskát, aki valami maradékra várt az öreg néni ajtaja előtt. A gondokat, bajokat amik az ember feje fölött gyülekeznek, vészjosló sötét gomolyagként. Egyszerűen csodálatos volt. Mondtam neki, hogy ne sírjon és amikor megvigasztalódott, akkor érzékeny búcsút vettünk és egy ,,Isten áldjon!”búcsúmondattal boldoggá tette a napom hátralévő részét.


Vagy egy másik esetben, amikor a szomszéd néni kerítőnőként működik, nem csak azt figyeli, hogy mikor mész el reggel és mikor jössz haza este, hanem megpróbálja a szerelmi életedet is irányítani. Mihelyt el akarsz osonni a ház előtt, abban a pillanatban kivágódik az ajtó és megjelenik az öreglány, csillogó szemekkel, hogy fontos beszéde van veled, négyszemközt. „Kellemesen” görcsbe rándul ilyenkor az ember gyomra. A mondanivalója úgy kezdődik: ,,hogy van egy nagyon aranyos fiatalember az utcában." Akkor már tudom, hogy ennek csakis rossz vége lehet. Folytatja az áradozást, majd amikor az ember idegesen az órájára néz, akkor kegyesen kiböki, hogy a fiatal úrnak tetszel. A kellemetlen szituációra való tekintettel az ember zavartan elmosolyodik és közli, hogy ez igencsak jó hír, de most sietned kell! Megkönnyebülve nagyot mosolyogsz a helyzeten és vidáman utadra eredsz.

Egyik reggel szokásodhoz híven, battyogsz az iskolába és ismét látod a kissé bicegő lányt, akit már hetek óta figyelsz, mert egyszerűen lenyűgözött, hogy küzd a lépcsőkön felfelé minden áldott reggel. Csodálod, a kitartását, csodálod a hozzáállását és az akaraterejét. Ezen a reggelen is elmehettél volna mellette ugyanúgy, mint a több alkalommal, megelőzöd és egy hirtelen ötlettől vezérelve megállsz, visszafordulsz és egyetlenegy szó hagyja el a szádat:,,csodállak!” Magad is meglepődsz, de tudod, hogy ennek ki kellett jönnie. Lány felnéz rám, kedvesen mosolyogva megkérdezi: ,,Miért mondom ezt?" Válaszod egyszerű: Csodállak, amiért ilyen kitartó vagy és erős. Lánynak az arcán derű csillan fel és kissé zavarban jön, de látszik rajta, hogy iszonyatosan jól esik neki az elismerés. Teszel neki egy javaslatot, hogy mostantól ha reggel egymásba botlunk, akkor mivel neked időd, mint a tenger és úgyis egyedül mész, együtt menjetek fel a suliig. Teljes szívedből örülsz, hogy megtetted.

Másik eset, ami minap történt meg veled: Mész lefelé a hegyről leérsz a térre, amikor hatalmas csattanás hallik és látod, hogy egy idősebb néni fekszik a földön. Egy percig sem habozol, átfutsz a villamos síneken és odaszaladsz a nénihez. Megfogod a karját, megkérdezed  feltud-e állni. Szegény szörnyen megijedt, de mondta, hogy nincs gond fel fog tudni állni. Felsegíted, közben elkapod a kutyáját, aki pórázát maga után húzva próbál meglógni. Megsimogatod, megfogod a pórázt és visszavezetem. Néni hálásan megsimogat és megköszöni segítséged. Kérdéseket teszel fel neki, hogy megnyugodjon és a beszéd által elmúljon a sokk. Elválnak útjaitok és azt érzed, hogy  érdemes embertársainkat szeretni, még egy ilyen romlott világban is, mint ez a trágyadomb, amiben élünk.

A nyitottság és szeretet a lényeg, ha ezek megvannak, akkor a napjaink csakis jól sülhetnek el és úgy fekhet le az ember este, hogy ma is tettem valami említésreméltó dolgot, ami hozzásegített ahhoz, hogy az életet szépnek és elviselhetőnek érezzem.