Az israel-i nagykövettség küldöncének, akinek az előadására beültem, elhagyta a száját egy mondat, ami megfogott és elindított bennem egy gondolatmenetet. Mondata a következő volt: - Az európai embereknek  fogalmuk sincs, hogy mi folyik valójában Európán kívül… Ennél a gondolatnál elidőztem és leástam egy kicsit a dolgok mélyére.

Európában belül elvagyunk a kis burkunkban, elszigetelve a legtöbb szörnyűségtől. Olyan hozzáállással, hogy én most mit tudok tenni? Hiszen, ha küldök valami segélycsomagot vagy rövidebb ideig folyatom a vizet, attól a többi ember még nem fog így tenni.  Inkább ülünk a fenekünkön és nem csinálunk semmit, abba a tudatba ringatva magunkat, hogy minek? Úgysem tudom befolyásolni a dolgok alakulását.

Gyerekek milliói dolgoznak fizetés nélkül, 8 éves és annál kisebb gyerekek hadonásznak macsétákkal, mert jött egy bácsi és a kezükbe nyomta, hogy nesze szedd le nekem, azokat a szép kakaóbabokat és egy szó nélkül megcsinálják, mert ki vannak szolgáltatva, mert fiatalok és eszükbe se jut, hogy ezért talán pénzt érdemelnének vagy legalább valami kis ennivalót.

Nekünk adottak a jogaink, mást sem csinálunk csak állandóan, azokra hivatkozunk és felvagyunk háborodva, ha egy szomszédunk bokrának az ágai átlógnak a kertünkbe.  De képzeljük el, hogy vannak helyek, ahol az emberi jogok nem léteznek vagy éppen egyáltalán nem tisztelik azokat.

Ha megnyitod a csapot alap dolog, hogy folyik a víz, akkor van rémület, ha nem folyik, mert akkor valahol valami nem jó és nem működik. A lényeg, hogy baj van és már az plusz munka, ha egy kádnyi vizet kell engednünk és ennyivel átvészelni a napot. Afrikában gyakorlatilag nincs ivóvíz, nemhogy bármiféle vízvezeték rendszerről lehetne beszélni. Izraelben és az Arab-félsziget többi részén, Afrikába átnyúlva klánháborúk dúlnak. Képzeljük el, amikor egy országon belül több száz törzs van, akik határokat húznak, hogy még véletlenül se kerüljön át senki az ellenséges törzsből vagy ha átkerül, a kedves családtag nem tér vissza élve. Nem tudod, ki a barát és ki az, aki egy kalasnyikovot nyom majd a fejedhez. Szomáliában hatalmas a korrupció. Klán vezetőkön keresztül mennek át a segélycsomagok vagyis a 85% el sem jut az rászorulókhoz.

Afrikában nincs pénz iskolákra, ezért több millió kisgyerek nem kapja meg a szükséges oktatást, mert a legközelebbi iskola akár 10 kilométerre is lehet, és különben is szükség van otthon a háztartásban a segítségükre, ezért az iskoláig esélyük sincs eljutni.

Nagy cégek, mint például a Nestlé, azt állítják, hogy az olcsó kakaóért cserébe majd iskolákat építenek, hogy a gyerekek ne a kakaó ültetvényeken dolgozzanak, de valójában magasról tesznek az egészre.

Van egy dokumentum film, amiben egy Miki Mistrati nevű dán filmkészítő felkutatja a kakaóültetvényeket Elefántcsontparton, majd megpróbál a Nestlé főigazgatója közelébe kerülni, miután látja a megígért, ámde nem létező iskola épületeket. Vagyis elkezdte az építkezést csak elég hamar abba is hagyta. Egy betongyűrű látszik, amit magasan benőtt a fű. Az igazgató, a filmben napokig megtagadja Mikivel való találkozást, de a végén nincs választása, mert rájön hogy ha ellenkezik, csak nagyobb lesz a bizonyíték arra, hogy nem tartották be az ígéretüket. Zavarodottan és hebegve nyilatkozik és közli, hogy mindent megtesznek a gyerekekért és az ő cégük biztos, hogy nem alkalmaz az elvégezendő munkához kiskorú gyerekeket.

A probléma viszont ennél jóval nagyobb. A szülőknek pénzre van szükségük, a legtöbb család otthon is kakaótermesztéssel foglalkozik és szükségük van  a gyerekeik segítségére vagy ha nincs, elküldik őket dolgozni. Ezeknek az embereknek a fizetése, habár nagyon kevés is, a nagy csokigyártó cégeknek köszönhető. Afrikában ugyanis meleg van, nincsenek alapanyagok, nem kell nekik kakaóbab, nem tudnak vele mit kezdeni. Csakis, azért termesztik, hogy utána eladhassák.

A történet a kakaó ültetvényen kezdődik, ahol kiszedik és kiszárítják a kakaóbabokat. Eladják egy euróért kilóját majd nemzetközi áruszállítók megtisztítják és bezsákozzák, értéke ezzel 2,5 euróra nő. Az árut eladják a csokoládé cégeknek, akik megőrlik és kakaóport vagy kakaóvajat csinálnak belőle. Ezután a gyárban elkészítik belőle a csokikat. Egy zsák kakaóbab kb. tábla csokira elég. Mennyibe is kerül egy tábla csoki? Mennyi hasznot húznak belőle a cégek?!

Már vannak termékek, amin egy  „Fairtrade” feliratú matrica van, ami  azt jelenti, hogy nem alkalmaztak  gyerekmunkát a termék  elkészítéséhez.

De  megkérdőjelezhetjük-e a hitelességét? Szerintem, minden második ember.  Bizalmon alapul, hogy elhiszed-e  vagy sem és ha ez a bizalom nincs  meg a cég felé, akkor mindegy, mi  van és mi nincs a kedvenc  lekvárodra ragasztva.

A kulcskérdés az az, hogy hogy lehetne orvosolni, ezt a több helyről vérző sebet? Érdemes-e egyáltalán beleavatkozni? Ez sajnos egy ördögi kör, amit nagyon nehéz megbontani és elkezdeni felszámolni az, ezért felelős cégeket, akik még ezzel a piszkos haszont húzó technikájukkal is végülis ,,segítenek” a nyomorban élőknek…És mégis mi lenne az európaiakkal csoki nélkül….?

https://www.youtube.com/watch?v=7Vfbv6hNeng