Érzelmek,tapasztalatok,gondolatok

Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, és az igaz szavak nem mindig szépek...

Mesés pár-kapcsolat

Legutóbbi bejegyzésemben egy elromlott kapcsolatot ecseteltem, pedig hiszek a boldog párkapcsolatban, ezért egy pozitívabb írással szeretnék kedveskedni.

Szerelmet sokszor tapasztalunk életünk során, a plátói szerelemtől kezdve a beteljesült szerelemig, amikoris reménnyel és kiváncsisággal telt szívvel, fejest ugrunk az első kapcsolatba. Ám hamar fény derül a dolgok árnyoldalára is, és az első csalódás után, sikoltva záródik be a szív és zárkózik el a lélek. Kinek kell társ, gondoljuk magunkban és inkább az önérvényesülésre koncentrálunk. Tanulás, sportolás, olvasás, gondolkodás, kirándulás, sétálás, karrier építés jellemzi a mindennapjainkat. És ez így is van rendjén, ugyanis amíg görcsösen keressük a szerelmet, addig el fog rejtőzni előlünk. Amikor már megbékélünk a tudattal, hogy úgysem sodor felénk senkit a sors, akkor botlunk bele, abba a bizonyos emberbe, aki majd megtanít minket a minőségi és közösen gyakorolt szerelemre. Az évek alatt kialakult megfelelési vágytól és bizalmatlanságtól keletkezett csomó a gyomrunkban szépen, lassan feloldódik és egy teljesen más dimenzió tárul elénk.

Egy jól működő párkapcsolatot onnan lehet felismerni, hogy mindkét félnek van igénye a kommunikációra és beismeri, hogy arra igenis szükség van. Az a normális, ha a partnerünk figyelmes és tapintatos. Nagy tévedés, hogy a bunkóságot el kell viselni.

A párkapcsolat legfőbb összetartó ereje a közös célban a bizalomban és az őszinteségben rejlik. Lehet, hogy kicsit másfelé kanyarognak az útjaink, de a cél közös. Fontos összetartó kapocs a bizalom, ha ez nincs meg, akkor az egésznek nincs értelme. Ha partnerünket ismerjük és még soha nem adott okot a bizalmatlanságra, akkor nincs késztetésünk arra, hogy nyomozzunk utána, ha véletlenül lemond egy közös találkát, mert megbeszéli velünk és tudjuk, hogy valami nagyon fontos jöhetett közbe.

Őszinteség: Akkor tudjuk egymást igazán megérteni és megismerni, ha fokozatosan felfedjük mélyen elrejtett gyengeségeinket, sebeinket. Adunk egymásnak egy esélyt arra, hogy megismerjük viselkedési sémáink és esetleges rossz tulajdonságaink kialakulásának okait. (Ezt persze nem úgy értem, hogy minden jöttmentnek el kell panaszolnunk boldogtalan gyermekkorunkat és az első szakításunkat. Természetesen meg kell válogatni, kit engedünk be belső világunkba.)

Azt az ember érzi, amikor valaki különlegessel van dolga, csak ezzel az a gond, hogy amíg nem találkoztunk ezzel az érzéssel, akkor bemesélhetjük magunknak, hogy a jelenlegi párkapcsolatunk az a bizonyos örökre kitartó kapcsolat. Pedig lehet, hogy csak önámítás. Nem azt mondom, hogy 100%-osan biztosak lehetünk a dolgokban, mert azt pontosan senki sem tudhatja, de megérezhetjük, hogy olyannal van-e dolgunk, aki tényleg komolyan gondolja és készen áll-e arra, hogy közösen valami csodálatosat építsenek fel.

Tényleg olyan, mint a mesékben. Nem hátráltatjuk egymást, nem kapaszkodik az egyik a másikba, hanem erősítjük egymást azzal a tudattal is, hogy számíthatunk egymásra. Átformálódik a gondolkodásunk és igyekszünk megérteni partnerük gondolkodását. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy előfordulhat az, hogy amikor kinézünk az ablakon ott áll a szerelmünk egy szál virággal a kezében és dobogó szívvel várja, hogy ajtót nyissunk. Átadunk egymásnak egy hatalmas darabot a szívünkből Egy ölelésben, csókban, érintésben minden benne van, minden egyes mozdulata, rezdülése hozzánk tartozik. Támogatás, védelem, gyengédség, szeretet, óriási energiák, bizsergés, izgalom, MINDEN.

Mert egyenrangú félként és tudatosan mentünk bele a párkapcsolatba, egy elkötelezettséggel járó, közösen meghozott döntés keretében. Ó, igen! Gyönyörű játék a párkapcsolat, ha nyílt lapokkal játszunk és közös erővel épül a kártyavár, az idők végezetéig.

Élet vagy halál?

Élet vagy halál? Ez itt a kérdés...

Máig nem igazán tudom felfogni a történteket. Egy messzi kép, amitől rettegsz, hogy újra valóra válhat. Egyik pillanatban a buszon ülve, beszélgetést folytatsz az egyik osztálytársaddal, a másik pillanatban pedig  az életed, 19 év lepörög  lelkiszemeid előtt és filmjelenetbe illő lassúsággal nyúlsz vissza a távolodó ülésed felé. Fagyos és meredt tekintettel nézed a veled együtt elszálló, üléseikből kiszakadó emberek körvonalait és egy dolog van tisztán a fejedben: A túlélés. Hogy valamibe meg kell kapaszkodnod, mert a korlát vészesen közeledik arcod felé. Hallásod eltompul és nem hiszed el, hogy nincs hova megkapaszkodnod. Hiszen mindennap ezzel a busszal jársz, hogy történhet ez pont veled? Kiálltás hallatszik és a néni, aki két perce még az ajtóban állt ott fekszik a busz padlóján és nem tud felkelni. Emberek tömörülnek köré és megpróbálják megítélni sérülésének súlyosságát. Egy másik hölgy a mellette ülőtől kapott vászon zsebkendőbe szorítja arcát, hogy az eleredt orra vérét elállítsa.

Neki estem a szemben ülő srácnak és a megpillantottam a sok, előtte megkeseredett és kifejezéstelen arcot vágó, szürke városi embert, ahogy egy személyként összefogtak, nem figyelembe véve azt, hogy ismerő-e vagy sem, hogy szimpatikus-e vagy sem, hogy sötétbőrű-e vagy sem. Összefogtak. Nem volt se barát se ellenség. Az 50 utas eggyé forrt össze.

Hogy szerencsém volt, az bizonyos. Hogy csak a vállamat húztam meg és meg tudtam annyira kapaszkodni, hogy ne verjem szét a fejem. A fékezés közbeni időből nem sokra emlékszem csak, arra a momentumra, amikor tudtam, hogy most lehet, hogy az életemért is küzdenem kell.

Félrevontatták a buszt a villamos sínekről, majd riadt emberek folyama indult meg a buszról a védelmet nyújtó járdaszigetre.

Mi lett volna ha nem ülök le? (Mert egyébként állni szoktam.) Mi lett volna ha lekésem, ezt a buszt vagy egy korábbival megyek el? Mi lett volna ha nem állok meg lefotózni és gyönyörködni a virágzó cseresznyáfánál?

Zsibbadó és sajgó karral, meredten álltam a megállóban és reszkető térddel felszálltam a következő buszra… Tisztában vagy azzal, hogy ez egy olyan erő, ami jóval erősebb nálad és ereje meghaladja képességeidet. Vajon, hogy végződik? Hogy jössz ki belőle? Vesztesen vagy nyertesen?

Hálát érzel, mérhetetlen hálát és nem is érted miért voltál szomorú, boldogtalan avagy rosszkedvű…Hiszen a legnagyobb kincset tarthatod a kezedben! Az ÉLETET! Megadatott neked, ezért kérlek használd ki és becsüld meg minden egyes percét! Mert, azért kaptad, hogy megbecsüld és teljes erőbedobással küzdj és ÉLJ!

Egy két jó tanács , ha tömegközlekedéssel utazol:

Ha lehet, ülj le! Ne állj!

Ha nincs hely és állnod kell, akkor kapaszkodj.

Ne ülj nagyon elől, mert kirepülhetsz a szélvédőn.

Bemutatkozás

"Úgy gondolom nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy van egy véleményünk és azt megosztjuk a másikkal.Vagy azért, hogy segítsünk vagy éppen azért, hogy mások ne értsenek vele egyet, de hogy elgondolkozzunk saját értékrendünkön és képesek legyünk saját véleményt alkotni."

Keress rá Facebook oldalamra,ha szeretnél elsőként értesülni a friss cikkekről!
facebook.com/pages/Bobo95-blog/690203494347304?fref=ts"
instagram:BOBO9503"

Feedek
Megosztás