Érzelmek,tapasztalatok,gondolatok

Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, és az igaz szavak nem mindig szépek...

Halál

Az embert egész életében a remény kíséri és tartja életben. Mindig van valami, amiben lehet reménykedni. A remény lángja egy esetben tud kialudni egy kis időre...mégpedig amikor az életedbe beavatkozik a halál. Sötétség, üresség, szomorúság és csend uralkodik a lelkedben. Meredsz magad elé és hiába küzdessz, kövér könnycseppek gördülnek le az arcodon és ebben a pillanatban megadod magad a marcangoló fájdalomnak.

Hogy lehet továbblépni, ha egy számodra fontos ember nincs többé? Nem hallod már soha többé a hangját, nem érzed az ölelésének melegét...Miért kell megvárni a halált ahhoz, hogy rádöbbenjünk, hogy a másik nagyon is fontos volt számunkra? Annyira elmélyedtünk a saját problémáinkban és életünkben, hogy elfelejtettük felhívni, meglátogatni a másikat. Miért kell megtörténnie ennek, ahhoz hogy az ember rájöjjön, hogy bitang módon viselkedett? Addig képtelen vagyunk felfogni, amíg el nem veszítjük az élők soraiból.

A sajgó fájdalom mellett megszólal benned egy hang...Mi mindent nem tudok már neki elmondani? Nem tudsz már odaszaladni és elújságolni neki valamit.

Megáll az élet? Van idő hetekig, évekig búsulni? Nincs. Könyörtelenül folytatódik az élet és telik az idő...lassan feledésbe merül a kezdeti összeomlás. A fájdalom tiszteletté és gyönyörű emlékké nemesül. Az életünkbe fektetett remény visszatér és újra elmerülünk életünk apró cseprő gondjaiban.

Élet vagy halál?

Élet vagy halál? Ez itt a kérdés...

Máig nem igazán tudom felfogni a történteket. Egy messzi kép, amitől rettegsz, hogy újra valóra válhat. Egyik pillanatban a buszon ülve, beszélgetést folytatsz az egyik osztálytársaddal, a másik pillanatban pedig  az életed, 19 év lepörög  lelkiszemeid előtt és filmjelenetbe illő lassúsággal nyúlsz vissza a távolodó ülésed felé. Fagyos és meredt tekintettel nézed a veled együtt elszálló, üléseikből kiszakadó emberek körvonalait és egy dolog van tisztán a fejedben: A túlélés. Hogy valamibe meg kell kapaszkodnod, mert a korlát vészesen közeledik arcod felé. Hallásod eltompul és nem hiszed el, hogy nincs hova megkapaszkodnod. Hiszen mindennap ezzel a busszal jársz, hogy történhet ez pont veled? Kiálltás hallatszik és a néni, aki két perce még az ajtóban állt ott fekszik a busz padlóján és nem tud felkelni. Emberek tömörülnek köré és megpróbálják megítélni sérülésének súlyosságát. Egy másik hölgy a mellette ülőtől kapott vászon zsebkendőbe szorítja arcát, hogy az eleredt orra vérét elállítsa.

Neki estem a szemben ülő srácnak és a megpillantottam a sok, előtte megkeseredett és kifejezéstelen arcot vágó, szürke városi embert, ahogy egy személyként összefogtak, nem figyelembe véve azt, hogy ismerő-e vagy sem, hogy szimpatikus-e vagy sem, hogy sötétbőrű-e vagy sem. Összefogtak. Nem volt se barát se ellenség. Az 50 utas eggyé forrt össze.

Hogy szerencsém volt, az bizonyos. Hogy csak a vállamat húztam meg és meg tudtam annyira kapaszkodni, hogy ne verjem szét a fejem. A fékezés közbeni időből nem sokra emlékszem csak, arra a momentumra, amikor tudtam, hogy most lehet, hogy az életemért is küzdenem kell.

Félrevontatták a buszt a villamos sínekről, majd riadt emberek folyama indult meg a buszról a védelmet nyújtó járdaszigetre.

Mi lett volna ha nem ülök le? (Mert egyébként állni szoktam.) Mi lett volna ha lekésem, ezt a buszt vagy egy korábbival megyek el? Mi lett volna ha nem állok meg lefotózni és gyönyörködni a virágzó cseresznyáfánál?

Zsibbadó és sajgó karral, meredten álltam a megállóban és reszkető térddel felszálltam a következő buszra… Tisztában vagy azzal, hogy ez egy olyan erő, ami jóval erősebb nálad és ereje meghaladja képességeidet. Vajon, hogy végződik? Hogy jössz ki belőle? Vesztesen vagy nyertesen?

Hálát érzel, mérhetetlen hálát és nem is érted miért voltál szomorú, boldogtalan avagy rosszkedvű…Hiszen a legnagyobb kincset tarthatod a kezedben! Az ÉLETET! Megadatott neked, ezért kérlek használd ki és becsüld meg minden egyes percét! Mert, azért kaptad, hogy megbecsüld és teljes erőbedobással küzdj és ÉLJ!

Egy két jó tanács , ha tömegközlekedéssel utazol:

Ha lehet, ülj le! Ne állj!

Ha nincs hely és állnod kell, akkor kapaszkodj.

Ne ülj nagyon elől, mert kirepülhetsz a szélvédőn.

Bemutatkozás

"Úgy gondolom nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy van egy véleményünk és azt megosztjuk a másikkal.Vagy azért, hogy segítsünk vagy éppen azért, hogy mások ne értsenek vele egyet, de hogy elgondolkozzunk saját értékrendünkön és képesek legyünk saját véleményt alkotni."

Keress rá Facebook oldalamra,ha szeretnél elsőként értesülni a friss cikkekről!
facebook.com/pages/Bobo95-blog/690203494347304?fref=ts"
instagram:BOBO9503"

Feedek
Megosztás